A Waldorf-pedagógia szerint semmiféle szabályszerű oktatásnak nem kellene kezdetét venni a fogváltás előtt. A fogváltás előtt a gyerekek az óvodás csoportba járnak, és semmi olyan nem történik ebben a korszakban, ami megzavarná az élet szempontjából elsődleges folyamatot, amely megteremti a testi alapokat az egészség és a jellem számára.

Teljes elismeréssel adózunk az utánzás képességének, amivel a kisgyermek rendelkezik. Rendkívüli fogékonyságuk óriási felelősséget ró a felnőttekre.

Rend, ritmus és egyensúly a nap és a hét megtervezésében alapvető: a gyermek az egészségét szolgáló szokásokra, ismétlődésekre épülő életvitelében érzi magát biztonságban. Az önkényes változtatgatások nagyon zavaróak számára.

A Waldorf-óvodai nevelés „csinálásból?" áll és ezekben a tevékenységekben a cselekvés elevensége és az akarati élet az elsődleges. A játékszereknek minél egyszerűbbeknek kell lenniük, mert így a gyermek saját fantáziája segítségével keltheti azokat életre. Egy darab textilből, vagy akár egy asztalkendőből egyszerűen elkészített baba életre kelti ezeket a fantázia-erőket. Egy „tökéletes?" játék baba kielégítőnek tűnhet, de túlságosan is kielégítő: nem hagy helyet a képzeletnek és ezáltal a gyermekkor eredeti és spontán erőinek ellenében hat. Ezek a fantázia-erők az egészséges akarati életből úgy szökkennek elő, mint réten a virágok – az „okos?" játékok viszont, amiket szellemes felnőttek találnak ki, bénítóan hatnak rájuk.

A „játék?" szó jelentése természetesen nem korlátozódik a játékszerekkel való játékra: beletartozik a festés, a formázás, a főzés, a varrás, az építés, tárgyak készítése és egy sereg elbűvölő tevékenység. Beletartozik a dalok és a versek tanulása is, az egyszerű népmesék, kis színjátékok, az évszakok ünnepei.

Az óvodai csoportnak megvan a saját világa, a teremtés kezdetének világa ez, ahol az ember az élet legmélyebb szintjén halad át.

Nem helyes megzavarni a gyermeket ebben a folyamatban, amikor az idő megérett a változásra, ezt a természet maga nyilvánítja ki.