Bizonyára a nyári napforduló ősi ünnepéből erednek azok a szokások, amelyek tágabb értelemben a jövőre vonatkoztatható következtetéseket vonnak le a nap eseményeiből – hiszen június 24-e teljes fordulatot jelent az évben! Ilyenkor főleg az egészségre, az életben kínálkozó lehetőségekre, illetve szerelmi esélyekre voltak kíváncsiak az emberek. Általános nézet szerint Szent János (vagy másképpen Szent Iván) éjjelének álmai valóra váltak.

Számos országban elterjedt a nyári napfordulóval kapcsolatos tűzugrás. A néphit szerint az, aki a János-tüzet átugrotta, az egész évben egészséges és szerencsés maradt.

Előtte azonban mindenkinek le kellett rónia obulusát magával hozott tűzifa formájában!

A biztonság kedvéért különböző növényekkel (például ürömmel vagy vasfűvel) övezték fel magukat. Az emberek általában párban ugrottak, kéz a kézben. Szülő gyermekével, házaspárok vagy szerelmespárok – ha utóbbiak az ugrás során nem eresztették el egymás kezét, akkor kapcsolatuknak várhatóan házasság lesz a folytatása.

Végezetül a növényekből font öveiket az emberek a tűzbe vetették, hogy vele minden bajukat elégessék. Éjfél előtt elkezdődtek a mulatságok, és addig tartottak, amíg a tüzek égtek.

A mulatozók meghívtak minden arra vetődőt asztalukhoz, étellel-itallal kínálták őket, majd átadták a teret a szellemeknek és boszorkányoknak – illetve a tündéreknek és a manóknak, akik e napon különösen tevékennyé váltak.

Magyarországon az egyház középkori liturgiájába is beépítette és megszentelte a Szent Iván-napi tüzet. A tűzrevaló lehetett rőzse vagy gaz is, de májusfákat is elégettek a tűz varázserejének fokozására. A máglyát négyzet alakúra rakták, és sok helyütt a falu összes fiatalját „összeénekelték?", vagyis kiházasító dalokat énekeltek. A tűz felett ökörfarkkórót, orgonát, ürmöt, bodzát füstöltek – ezt például daganatra tették. Akinek elhalt kisgyermeke volt, gyümölcsöket dobált neki a tűzbe.

A nálunk élő szerbeknél ma is látható az ún. Iván-napi koszorú. Vadon nőtt növényekből készíti a háziasszony vagy az eladósorba került lány. Az esti órákban helyezik el a ház kapujára, az istállókra, kutakra, ólakra – újabban még a temetőbe is visznek. Úgy hiszik: a Szent Iván-napi koszorú megvédi őket a villámcsapástól és a szélvihartól.

Nálunk az iskolában is már hagyománya van a János-napi tűzugrásnak. A tüzet először mindig az osztálytanító ugorja át, utána a gyerekei az osztályából – aki kéri, azzal kézen fogva. A leendő elsősöknek ez azért nagy élmény, mert ez egyfajta bátorság-próba, hiszen ezzel válnak „igazi iskolásokká?".