Waldorf Olimpia

Minden sportágnak megvannak a maga szigorú, részletes és bonyolult magaviseleti, kommunikációs és tárgyalási szabályai, amelyek gyakran több száz oldalas könyveket töltenek meg. A konszenzusra törekvés belső szükségletének kivetítése, amit ezek a szabályok képviselnek, nagyon sajátos hatással van az érintett egyén formálódására. Lehetséges, hogy az élet bizonyos szakaszaiban pontosan ilyen szabályozásokra és feltételrendszerekre van szükségünk – noha nem is tudunk róla. Minden sportághoz másfajta készség, másfajta légkör kötődik, amelyek más-más embereket vonzanak.

A pubertás előtt azonban a játék sokkal tágasabb összefüggéseit hasznosítjuk, mivel a játék az életnek ebben a szakaszában inkább egyfajta belső, kreatív folyamat. A játék még nem külső esemény, mint amivé serdülőkorban válik: még szervesen összefügg a gyermek belső élettapasztalatával. A gyermek játékát irányító szabályok tehát a saját kreativitásából fakadnak. Másokkal játszva a gyereknek azt is meg kell tanulnia, hogy számításba vegye a társak kreativitását, és hogy ők is szeretnének megnyilvánulni. Ha például üveg-golyókkal játszanak, még a játék megkezdése előtt finom és bonyolult alkudozást folytatnak: mik a szabályok, melyik golyó mennyit ér, ki mit ad érte, stb. Ebben mindannyiuknak meg kell egyezniük. Ezek a megbeszélések időnként szenvedélyes érvelést és problémamegoldó készséget igényelnek; a folyamatban a legfontosabb azonban az, hogy mindegyik gyereknek alkalmazkodnia kell a többihez; következésképp az eredmény a játékosok személyétől függően minden alkalommal más és más. A gyerekek ezáltal megtanulnak toleránsak lenni s ugyanakkor kifejteni, hogy mit akarnak: kifejlesztik potenciálisan már meglévő képességeiket.

Mindezt összevetve azokkal a külső, rögzített követelményekkel, amelyeket a hivatalos sportágak támasztanak a gyerekekkel szemben, nemigen lehet kétséges, melyik fajta tevékenység segíti elő az egészséges, kiegyensúlyozott fejlődést (miért fontos a szabad játék a Waldorf-pedagógiában?).

Fennáll a veszély, hogy a felnőttesített gyerekek „tenyésztése?" közben elfelejtjük, mi illik a fejlődés különböző szakaszaihoz. A felnőttek mai nemzedéke megfosztja ezeket a gyerekeket a gyerekkoruktól, de legalábbis semmiféle tekintettel nincs rá. Hatalmas felelősség nehezedik ránk, mivel minden bizonnyal a mienk az utolsó nemzedék, amelyik valamelyest emlékszik még rá, milyen érzés volt szabadon, egyszerűen, önfeledten és kreatívan játszani.

Szalai Ildikó - Bothmergimnaszta

(Kim Payne: Gyermekeink játékai nyomán)